Lélekfák Hollandiában
"A kiállítás közös nyelven összekovácsol múltat, és jelent,
és produktív jövőt teremt.
Összekapcsolja a művészeket egymással, a művészeket
a szemlélőkkel, és az új asszociációk végtelen lehetősége,
megismételhetetlen, egyedi értéket hoz létre."
Neudl Erika
Egy költő mondta:
'Fát csak Isten teremthet.'
Talán azért, mert nagyon nehéz kitalálni, hogyan tegyük rá a kérgét. (Woody Allen)
„LÉLEKFÁK”
- pszichológia, a művészet eszközével
Soul-trees
Szeretném pár percedet örökbe fogadni, hogy egy eredeti forrású igen egyedi feldolgozási témáról olvashass, amelyet ne elvont tudományként értékelj, hiszen éppen az életről, az emberről, a személyiségről szól, egy szokatlan kivitelezésű kiállítás formájában.
Van egy álmom, hogy most nem tanárként, hanem művészet-szervezőként szeretném bemutatni az emberi karaktert, azaz Téged, őt, engem: az embert, bánatot, örömöt, fájdalmat, élményt, érzéseket, annak végtelen sokszínűségét a művészet köpönyegébe burkolva.
A kiállítás érdekfeszítően megrendezve is tanítás, csak a szemléltető eszközök gyönyörűek.
A FA egy igen érdekes, bölcs ábrázolási szimbólum, belső éned kivetítése. Nem teszünk mást, mint ezt a vetületet nézzük, olvassuk, boncolgatjuk, magyarázzuk.
Lélekfák
címmel különleges, egyedi ötletre épülő, „sosemvolt” kiállítás-egyvelegre (alcíme: pszichológia a művészet eszközével) hívunk mindenkit pár éve, szeretettel!
Ennek ötletével költöztem ki Amszterdamba.
Pár szó az ötlet alapjáról:
Ez pedig a fateszt, a Koch-féle fateszt. Ha egy emberrel fát rajzoltatnak, a rajzába a rajzoló öntudatlanul, önkéntelenül beleépíti saját személyiségét, álmait, irányultságát, szexusát, vágyait, apai anyai vonzódását-taszítását, gyerek utáni vágyát, agresszió-szintjét, kisebbségi érzését, túlzott énképét, sérüléseit, múltját, jövőjét, de leginkább jelenét, terveit, és még több száz dolgot.
Az eredeti pszichológiai teszt instrukciója úgy szól: egy összehajtott A/4-es lap külső, majd belső oldalára rajzolj két fát, de ne legyen fenyőfa!
A külső fa azt képviseli majd, amilyennek a társadalom, a szomszédok felé, tehát kifelé szeretnénk látszani,(extraverzió) a belső fa pedig azt, amilyenek belülről valójában, lélekben, eredendően vagyunk (intraverzió).
Mindez természetesen sokkal összetettebb és bonyolultabb.
Akár a kézírás (hisz grafológusként megértettem: forma mindkettő) jelentése nagy segítség lehet, ha jól használják. Egy sosem látott embert 70-80%-ban ábrázol az írása, és a fa alapján 12 oldalas analízis készíthető annak rajzolójáról.
Pszichológiai, grafológiai egyetemi tanításaim során felfigyeltem arra, hogy ezt a témát milyen egyedi, hatalmas érdeklődés veszi körül. A hallgatók külön órákat vívtak ki a docensnél, beszélgetni akartak erről, sokkal jobban figyeltek, külön kerestek, tudatosan szerettek volna erről tudni többet, nem volt hiányzás…stb.
Egyik éjjel megszületett az ötlet, hogy mivel ez igen érdekes, informatív szimbólum, ismerjék meg többen is.
Azaz: Ne olyanok rajzoljanak, alkossanak fát, akik nem tudnak rajzolni, hanem olyanok, akiknek ez a kenyerük, azaz a művészek!
A kiállítás azonban különleges részletekkel zárkózott fel, élő fák, vasfák, nem szokványos tartalmú és formai kivitelezésű meghívó szöveggel, hanem figyelemfelkeltő kérdésekkel, komplett program megajánlásával, egyedien nyújt egy megismerési lehetőséget.
A grafológiából, pszichológiából kevesek számára talán ismert FA-teszt elemzésből kiindulva, 7 éve egyre több műfajban (tűzzománc, olaj-vászon, fa, réz FA, kerámia, vasszobrászat, üvegfestészet, vakolat-technika, több dimenziós vegyes technika, élőfa virágkötészet, fotó)
Évek alatt egyre több, végül 20 műfajban 80 alkotás került kiállításra. Számomra kedves művészeket kértem fel arra, hogy saját művészi projekcióit, egyéni kivetítéseit készítse el, egy fát ábrázolva. Ahogyan ő szeretné, korlátok nélkül. Így együtt látható sok igényes munka, és ezentúl mindenki teljesen másképpen tekinthet a fára, annak értelmezésére. A több száz fős kiállítás-megnyitón a sikerélmény óriási volt, művészettel nem foglalkozó emberek kezdték érteni a képeket, szobrokat, a művészeket!
Ilyen fontos rajz-szimbólum, amely „téged árul el” még az ember-rajz.
A fa részeinek jelentéstartalmai
gyökér:
a stabilitás, meggyökerezettség, alapok, a tudatalatti akár, , ösztön, szexualitás, elfojtott gondolatok, vágyak, a szégyen, a halál, a félelem,(és még több száz értelmezési terület!)
a törzs:
a hétköznapok, a sérülések, konfliktusok, defektek, gyakorlati élet, törekvések, szeretet, csomók, görcsök, bánat, hiány
a korona,
a szellemi irányok, érdeklődési kör, fantáziád, sokrétűséged, tervek, álmok nőies, férfias törekvések, tudásvágy, terjeszkedési igény, területfoglalás, ambíció, érdeklődés…
Minden formai kivitelezés jelent valamit, ha a megrajzolt fa dől, kicsi, aránytalan, balra vagy jobbra húz, virágzik, hinta van rajta, balta a törzsében, ordít, nevet, kicsi mókuskák, koronája zárt, -nyitott, halványított, és sokat jelent vonalvezetése, tollkezelése, gubancossága, stb, stb.
A kiállításon élő fa, térszimbolika-jelzésekkel, pszichológus magyarázata, neves borok, pezsgő, különleges zene, szobrászat, festészet, beszélgetés, fotó, üvegművészet, virágkötészet, márvány-, drót-, és vasszobrászat lesz.
A belépés ingyenes.
Kiállításom megvalósítása érdekében – komolyságát mintegy fémjelzi -, hogy átköltöztem Budapestről Amszterdamba, és keresem mindazon forrásokat, eseményeket, személyeket, kontaktusokat, pályázatokat, pénzforrásokat, összejöveteleket és lehetőségeket, lehetőségnek tűnő esélyeket, amivel közelebb juthatok célomhoz.
Nem eldöntött módon holland vagy magyar, holland-magyar vagy nemzetközi kiállításokat szeretnék rendezni.
Jó úton vagyok.
Honlapok, névjegyek és címek, műfajok, és ajánlások gyűjtője vagyok .
Kiállításom szlogene:
Kíváncsisággal és Szeretettel érkezz ¬- Kíváncsisággal és Szeretettel várunk.
Lélekfák a youTube-on
http://www.youtube.com/user/BaronessVonPepita
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Ha már itt játrál nézd meg új könyvemet is.
Könyvemet ajánlom, szeretettel:
szeretteimnek
szeretetteknek
szeretni vágyóknak
szeretőknek
és a szerelemnek
különösen és kiemelten :
Presser Gábornak,
alkotói és emberi
példaképemnek
Megjelent! megjelent! Megjelent ? Magyar Könyv angol nyelvű betétekkel, megvásárolható Hollandiában és Magyarországon(mostmár 10 helyen!) , megrendelhető bárhonnan a világon!! ?
2 perce (na jó, 5 !) megjelent:
Neudl Erika:
SZÓvonalak
- belefirkálós versvendégkönyv
című könyve.
Mi az hogy SZÓvonalak? Most SZÓ vagy vonal? Mi az hogy belefirkálós?!? Egy vadi új könyvbe kell belefirkálni? Vagy akinek nincs ehhez szíve, az firkálhat postit-ekre is? És akinek van szive, az OKLEVELET kap?De miért is? Pszichológiai - tudományos - előszó az alkotásról?!? Mit jelent, hogy vendégkönyv, hogy akkor többen látogatják? Minden vers egy festmény? És kis képgaléria is? És ráadásul vers? Vagy most hogy?!? Vagy próza is, pár novella? Aki használja OKLEVELET kap, amely a könyvben található? Oklevél egy könyv olvasásáért?Nem egészen! MI az hogy „Grafirka sorozat”? Valami jön még? Hogy kell érteni, hogy ez egy művészeti társasjáték? Mit takar, hogy páratlan ajándékozási ötlet van benne? Nem csak művészeknek, sőt eleve nem azoknak? És angolul is olvasható jópár vers?? Végülis ez egyszerűen csak egy könyv-kalács pár mentális mazsolával? Hol kapható majd? Utánvét is, aki messzebb’, mint aki közelebb’? :-))))
Most ez komoly?!? De mégis? Most akkor mi is ez a könyv?!?...
(Célegyenesben: Neudl Erika: SZÓvonalak - Belefirkálós versvendégkönyv. 77 vers, pár novella, 10 vers angolul.
Szóval ez lehet csak egy egyszerű könyv is, amit olvasgatnak!
Ám van egy különös találmányunk!: Mielőtt odaadod az ajándékkönyvet szerettednek, szerelmednek, történhet vele valami...A játékban részvevők OKLEVELET találnak a könyvben, amely a falra kerülhet. Benyomásokat írnak az oldalakra – a használati utasitás szerint – végül egy különös, gazdag, „sosemvolt” könyvet kap a megajándékozni vágyott személy. Mindez sokkal egyszerűbb, mint ahogy most hangzik, de annál izgalmasabb megmerítkezés csak vágj bele!
Ne feledd: Neudl Erika : SZÓvonalak – belefirkálós versvendégkönyv)
A könyv megjelent:2 perce...(na jó! 5 )
megrendelhető a honlap útmutatásai alapján!
Comments powered by CComment