Örömök

Örömök

/Céltalan eszmefuttatás a semminek tűnő fontos dolgokról/
műfaj : örömírás

Szeresd, mindig szeresd megélni a szépet.

Amikor kinyitod a narancsot és szétveszed a gerezdjeit, ott feszülnek, duzzadnak azok a kis zacskók, amiben ott a finom narancsszínű lé. Rendezetten egymásra simulnak.

Hogyha végre minden dolgod után csak battyogsz és szétbontogatsz egy kemény kis zöld bogyócskát, nézd meg jól szabályos kis rekeszeit, nedves-fényes magocskáit, a mag saját szabályait. Szaga is különös talán. Ne gondolj róla semmit! Csak nézegesd, szabadon, kIváncsian…

Emlékszel még a nyárból a pipacs bársonyosan-puha, gyönyörű-piros, könnyen szakadó szirom-szoknyácskájára?

Engedd, hogy gyönyörűséggel töltsenek el ezek a kis hétköznapi pillanatok, a váratlanul rád köszöntő „látványcsodák”.

Rohansz, gondod van, tán épp’ szomorú vagy, és egy barátod mond egy meglepőt. Az válik fontossá.

Megállsz a piros lámpánál, lelked kipillant a sodró forgatagból, és rájössz, hogy gyönyörű az ősz, s szinte nem is tudod, hogy a most látott szín bordó vagy rozsdabarna igazán?

És érzed talán azt is egy-egy pillanatban, hogy most nem itt kellene lenned, hanem kézen fogva kellene sétálnod valakivel.

Talán megérezted, hogy magadban is jók az örömök,

a megállások,

a rácsodálkozások,

a megérzések,

és elfogadások,

a hétköznap kis hópihéi.

De tudnod kell, hogy igazán valakivel megosztani gyönyörűség sok mindent, minden fontosat, bármit is, akármit, valamit.

Hiszen egyedül utazni nem jó, mert nem lehet kinek megmutatni a teheneket a vonatablakból.

Mit mondasz?!? Hogy igazából sajnálod a magányos farkasokat, az egyedül élő remetéket, a társulni nem vágyókat, a hegymászókat? Egyedül is lenni létünk része, de a magány végleges vállalása tévedés.

Mint mondtam, szeresd megélni a szépet. Engedd, hogy gyönyörűséggel töltsön el.

Neurika
1999