Mi a szeretet

Neudl Erika:
Mi a szeretet?

Nagyon fontos ennek az írásnak az előzménye. JÓ pár éve, miközben makkegészségesnek hittem magamat, és úgy is éltem, viszonylag hirtelen kórházba kerültem és elveszítettem egy szervemet, amely valószínűleg egy konfliktus révén betegedett meg. (Azóta már ez is rendeződött, mert dolgoztam rajta.)
Nem a műtét gondolata nyomasztott, nem a félelem, hanem annak képzete, hogy egy szervem a szemétdombra kerül. Hidegbe, elhagyatottságba. Hogy mit keres majd szegény ott? Nem magamat sajnáltam, a szervemet ott, magára-hagyatottan. Olyasmit éreztem, hogy mindahányért, mindahány kis részecskémért felelős vagyok, és most majd nem érti, miért tettem ezt vele. Csak elszenvedi majd a hideget és a szelet, vergődik, kimerül és elfonnyad. Nem féltem, Őt sirattam el. Amikor eldöntöttem, hogy ennek meg kell lennie, már jókedvűen mentem be e kórházba, úgy döntöttem, ez az írásnak és a gondolataimnak hatalmas lehetőség, IDŐ, elmélyedés. Végül minden lesz erőm a rosszban megkeresni a jót.
Idő-ajándék. Akkor már több éve nem voltam szabadságon és örültem, hogy engedéllyel fekhetek egy hetet, majd otthon hármat. Nyereségként fogtam fel, a fájdalmat meg jól bírom, egy nyikk nélkül.

A korházi lét - bármily furcsa - jól sikerült. Elképesztő szobatársaim voltak, betegre röhögtük magunkat - túlzás nélkül. Sokat olvastam, írtam, és végre meghallgattam az összes Sting CD-t, amit erre az alkalomra másolt a párom, 13 album, hatalmas kincs, hogy megtette ezt nekem. A „Broken my heart”c. dal olyan gyönyörű, hogy szétfacsarodik a szívem, bármikor is hallom. Óvatos vagyok a szeretet szóval az írásban, versben, mert könnyen giccses lehet, és óvatos vagyok az életben is, de sokkal bátrabban és többször mondom ki, mint az átlag. Már úgy értem, egyáltalán nem probléma kimondani valakinek, akinek érzem, hogy ki kell.
Tehát ott, a korházban egyszer csak végre elérkezettnek tűnt az idő, hogy írjak erről, s hogy megfogalmazzam a szeretet eddig tanult, olvasott, elképzelt, megértett, érzett, döbbenetből átszivárgott, rácsodálkozott, megsiratott, iszonyúan megszenvedett lényegét, és beszélni akartam arról, nekem mi a szeretet.

Mi az én olvasatomban a szeretet.
Csak nagyon csendesen, hogy nekem mi, és szeretném, ha más is elmondaná, hogy neki mi... vagy hogy neki nem ez... Mert hát a szeretet nem az, amikor kézen fogva sétálunk valakivel, és megöleljük.

A szeretet tevőleges. (Eric Fromm: A szeretet művészete)

Így a műtét utáni fájdalomból kibontakozva, mert hát iszonyúan fájt, menthetetlenül és kérlelhetetlenül át kellett élnem a hatalmas fájdalmat. Uralt, rámtelepedett! Tanulgattam a fájdalom könyörtelenségét, kikerülhetetlenségét, lélektanát (szembe kell vele menni, ezt szüléskor tanultam meg) szóval, amikor a fájdalom abroncsa levált a testemről, ceruzát ragadtam és folytak a betűk a kezem alatt.

Megpróbáltam minden addig olvasottat kiűzni a fejemből, hogy saját itatósomon szűrődjön át minden szó, miközben minden, addig életem keserves fájdalma és boldogságos emléke, jó tapasztalata beszivárgott a ceruzám hegyébe.
Hát így született ez a pár sor, akkor, ott, bár évekig cihelődött bennem:

Mi a szeretet?

- A szeretet Isten adta kapocs olyan emberrel (emberekkel) akikkel együtt valamit meg kell tanulnunk, tapasztalnunk, átélnünk, megszenvednünk.

- Akit megszeretünk, mindvégig szeretjük, de/csak később már esetleg nincs tennivalónk vele.

- Az igazi szeretet-kapocs ritka, mély, és megrendítő, gyökereiben érintő felkavaró kikerülhetetlen tennivaló, mert a szeretet tevőleges.

- A szeretetet nem kell keresni magunkban, nem kell rágondolni, megmutatja arcát, megmutatja magát, felbukkan. Érzed, ott van.

- Az átélt szeretet igaz felismeréshez vezet.

- Az igazi szeretet megmásíthatatlan és felboríthatatlan, letagadhatatlan, elrejthetetlen, csendes, és olykor magányos. Nem szomorúan magányos csak univerzális magányunkat tekintve egyedül megélve a miénk.

- A szeretet a lélekben összekulcsolt kéz.
- A szeretet csakis felemel, bár a hozzá vezető út lehet nagyon fájdalmas, gyötrelmes, és nehéz, de lehet megbíztatás, és öröm is.

 - A szeretet egyben súlyos teher és igazi megkönnyebbülés.

- A szeretet nem a megölelés maga, de fantasztikus lehet megölelni azt, akit szeretünk.

- A szeretet fájdalmas híd, mert nem segíthetünk mindenben maradéktalanul azon, akit szeretünk. Más életútja, célja, keretei, korlátai, sorsa, jelleme van. Ezzel a bonyolult, és ellentmondásos különbséggel érkezik hozzánk, ezekkel együtt van közös tennivalónk vele, és ezzel együtt kell szeretnünk. Majd elengednünk is esetleg.

 - Sokszor egészen elképesztő - kit, miért szeretünk. A szeretet titokzatosan önállósítja magát, és választ. Szeretünk valakit, akit nem kéne, és nem szeretjük azt, akit minden okunk volna szeretni, megérdemelné, illene. A szeretet azonban ilyet nem ismer. Sajátosan öntörvényű, makacs és kifürkészhetetlen.

- A szeretetben hosszú, lassú rátalálás is van, és azonnal is beköszönthet lelkünkbe. Mindkettőt megéltem már. Mindkettőt megélheti bárki, ha nem fonnyad előítéleteibe.

 - A mély szeretetben lemondani valamiről, bármiről is, nem lemondás. Csak olyan természetes, mint odaadni valamit. Kinyújtod a kezed és odaadod. Könnyedén.

- Tanulási út megérezni és megérteni, elfogadni azt, mire van szüksége a másiknak, akit megszerettél – még akkor is, ha neked az egyáltalán nem fontos, nem szép, nem helyes, és nem kellene! -, az is szeretet. Ha hozzásegíted ahhoz, ami neki fontos, az is szeretet.

A legfontosabb számomra mind e közül:
- A szeretet – kijelölt út valaki, valami felé. Senki nem kényszerít, de legtisztább meggyőződésed szerint menned kell. A szeretet: út.