IQ - EQ
Az érzelmi intelligenciáról

Harmadik rész (III.)

Szakmai és gyakorlati bizonyítékokat mutatok be most, az agyműködésünk, és az intellektuális szükségleteink alapvetően érzelmi életfeltételeinek, az életünket meghatározó fontosságáról. Ezek Magyarországon is sok évtizede publikáltak, egy évtizede pedig már az írott és elektronikus médiák laikusnak mondható publicistáinak az esetenkénti tudományos érdeklődését is felkeltették. Ennek ellenére a gyermekképzésben dolgozó "szak"(?)emberek 60-70%-a még csak nem is hallott róluk. Így a munkájukban - ha akarnak - sem tudnak ismeretek nélkül megfelelni, a gyermekképzés érzelmi szükségleteinek. A szülők tudásának a felkészültsége pedig értékelhetetlenül alacsony szintű ezen a téren.

1964.

Idézet Neumann János - A számológép és az agy című könyvéből. GONDOLAT Kiadó Bp., 113-114. oldal. A zárójeles kiegészítéseket én fűztem hozzá.

"Ma már elegendő támpontjaink vannak annak felismerésére, hogy bármiféle közlési nyelvet is használ a központi idegrendszer, ezt mindenesetre kisebb logikai és aritmetikai mélység jellemzi, mint amihez normálisan hozzászoktunk. ...Az idegrendszer aritmetikájában alkalmazott közlésátviteli-rendszer statisztikus jellege és kismérvű szabatossága mellett is kielégítő működése szintén azt tanúsítja, hogy a pontossági szint leromlása e rendszer keretein belül nem haladhat nagyon messzire. Itt tehát nyilván másfajta logikai struktúrák játszanak közre, mint amilyenekkel a logikában és a matematikában közönségesen találkozunk. ...Meglehet, hogy amikor matematikai fejtegetésekkel foglalkozunk, akkor egy olyan másodlagos (tudatos) nyelvről tárgyalunk, amely ráépül a központi idegrendszer által tényleg használt elsődleges (érzelmi, emocionális) nyelvre. Így tehát a mi matematikánk külső formái nem feltétlenül relevánsak annak mérlegelésénél, hogy milyen matematikai vagy logikai nyelvet használ valójában a központi idegrendszer. A megbízhatósággal, a logikai és aritmetikai mélységgel kapcsolatos fentebbi ténymegállapítások mindenesetre amellett szólnak, hogy bármiféle nyelvrendszerrel van is itt dolgunk, ez okvetlenül jelentős mértékben eltér attól, amit tudatosan és explicit módon matematikának szoktunk tekinteni."

32 évvel később:

Idézet Antonio R. Damasio - Descartes tévedése; Érzelem, értelem és az emberi agy című könyvéből. ADU PRINT Kiadó, 1996. Bp., 239-240. oldal. Damasio az Iowai Egyetem Orvoskarának Neurológiai Tanszékvezetője, és La Jollában a Biológiai Kutatások Salk Intézetének professzora. Damasio tagja az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának, a Belga Királyi Orvosi Akadémiának és az Amerikai Neurológiai Akadémiának.

"Nem gondolom, hogy az érzések ismeretének azt kellene eredményeznie, hogy kevésbé legyünk hajlandóak tapasztalati igazolásra. Csak azt látom, hogy az érzelmek és érzések fiziológiájának jobb ismerete tudatosabbá kell tegyen minket a tudományos megfigyelés zsákutcáival szemben. ...Engem az aggaszt, ha az érzések jelentőségét úgy fogadják el, hogy nem próbálják megérteni bonyolult biológiai és társadalmi-kulturális gépezetüket. Ennek a hozzáállásnak a legjobb példáit azok az esetek adják, amikor az érzések sérelmét vagy az irracionális viselkedést felszínes szociális okokra hivatkozva, vagy a neurotranszmitterek hatására hivatkozva próbálják megmagyarázni. ...Hasonló a helyzet, amikor a személyes és orvosi problémákat orvosi és nem orvosi drogokkal szeretnék helyreállítani. Riadalomra pontosan az érzések és az értelem természetének megértésével kapcsolatos efféle hiány ad okot. ...Gyakorlati szempontból az érzések itt vázolt szerepe a racionalitás keletkezésében bizonyos implikációkkal bír néhány olyan kérdésre, melyekkel mai társadalmunknak szembe kell néznie. Ezek közé tartozik a nevelés és az erőszak. ...az oktatási rendszerek profitálhatnak abból, ha a pillanatnyi érzések és az előre jelzett jövőbeni kimenetelek közötti szoros kapcsolatot hangsúlyozzuk. ...Hogyan küzdjünk meg azonban azokkal a szenvedésekkel, melyek az orvosi világtól teljesen eltérő személyes és társadalmi konfliktusokból származnak? Ez egy másik és teljességgel megoldatlan kérdés. A jelenlegi irányzat az, hogy nem tesznek különbségeket, s minden kellemetlenség kiirtására az orvosi közbeavatkozást használják. Ennek az attitűdnek a képviselői rendelkeznek egy vonzó érvvel. Ha a serotonin szint növekedése például nemcsak a depressziót képes kezelni, hanem csökkenti az agressziót is, kevésbé tesz szégyenlőssé, és magabiztosabb személlyé alakít, miért ne használjuk ki ezt a lehetőséget? ...A probléma persze az, hogy a választás számos okból nem megnyugtató. Először is, nem ismerjük a gyógyszerek hosszú távú biológiai hatásait. Másodszor, ugyanilyen titokzatosak a társadalmilag kiterjedt gyógyszerhasználat következményei. Harmadszor, s ez talán a legfontosabb: ha a javasolt megoldások az egyéni és társadalmi szenvedésre megkerülik az egyéni és társadalmi konfliktusok okait, nem valószínű, hogy hosszú távon működni fognak. Lehet, hogy képesek kezelni egy szimptómát, de nem tesznek semmit a betegség gyökereivel."

Idézet egy gyermek gondolataiból (interjú) 1998.:

"- Szeretnék elmondani valamit, ami miatt már egy ideje gondolkozok a fejünkben a dolgok működésén, az érzésünkön meg a gondolatunkon. Volt egy bátyám, aki már nem él. Hat éves múltam el amikor elment. Anyuék mondták, hogy elment, pedig tudom, hogy meghalt. Már akkor is tudtam, csak anyuék nem gondolták. Szerettem Lacit, mert sokat játszottunk, jó testvérem volt és utána sokat voltam egyedül. Elkísért az oviba is sokszor és beszélgetett velem, mert anyuék sokat nem voltak otthon. Szeretett sétálni, a parkba mindig kijártunk. /- Hát akkor amit mondani szeretnék az, hogy Laci középiskolába ment. Már előtte se szerette az iskolát, mert anyuékkal sokat veszekedett miatta. Anyu mondta, hogy nem érti mit akar, hogy miért nem tudja azt amit a többi gyerek. Apunak mondta amikor beszélgettek egyszer. Meg azt is mondta, hogy a pszichológus csak gyógyszereket írt föl, de arra nem lehet egy nagy gyereket rávenni, hogy azt megegye. Mostanában megnéztem az idegenszótárban, hogy a pszichológus lélekgyógyítással foglalkozik. Akkor még nem értettem az egészet ahogyan történt, de benne maradt sok dolog a fejemben, amik mind azzal vannak kapcsolatban, hogy Laci meghalt és sokszor előjönnek a gondolatomban. Már tudom, hogy Laci úgy halt meg, hogy bevett sok gyógyszert amitől elaludt és aztán többet már nem kelt föl. Hat éve volt ez mikor ő tizenhat éves volt. Most tudom, hogy ez azóta mindig ott van a fejemben úgy, hogy nem igazán figyeltem oda rá a gondolatomban, mert ez egy titkosabb helyen volt a fejemben, az érzésemben. Azt is észrevettem, hogy igazán csak ez a dolog volt a fejemben, és ezért figyeltem oda olyan dolgokra a világban meg a fejemben, hogy sok gyerek nem tud úgy gondolkodni, hogy nyugodtan meg akadálytalanul és szabadon csinálja. Ezért aztán akadályozva van az a tudása, hogy tanulni tudjon. Van akinél ez erősebb meg nagyobb ez az akadályozás a fejében, van akinél kevesebb. De azt tudom, hogy ezeknek a gyerekeknek nagy erőlködés, meg munka és gondteher és szomorúság és sokszor legyőzhetetlennek látszó akadály a tanulás. Ahogyan az iskolában elvárnak, meg követelnek, meg versenyeztetnek a feladatokkal, és így látszatra értékesebbé meg értéktelenebbé tesznek minket. Pedig a nehezen tanuló gyerekek nem mindig butábbak, mert nem csak azok a dolgok a fontosak amiket tanulunk, mert a felnőttek semmit sem törődnek olyan dolgokkal amiket az iskolában tanítanak. /- Ha látom a híreket meg a tévét, akkor biztos vagyok, hogy a felnőttek nem is sokkal okosabbak a gyerekeknél, csak nekik nagyobb az erejük meg a hatalmuk. A felnőttek dolgairól is sokat mondják, hogy nem jól vannak, meg hogy hibásak. /- Emlékszek rá, hogy Laci nem volt buta, mert sok mindenre oda tudott figyelni a játékban, meg igazságos volt és sokat mesélt, meg nevetetett engem. A tanulásban is sok olyan dolog van amit játékosan meg rajzosan is lehetne tanítani, mégis csak betűkkel meg számokkal és bonyodalmas magyarázással tanítják. Pedig olyan fontos dolog hiányzik a tanulás módszerjéből, aminek a gyerekek érzéseivel kellene többet foglalkoznia. Mert még az iskola előtt kéne az anyukáknak meg apukáknak úgy foglalkozni a gyerekekkel, hogy az érzéseiket is nyugodtan tudják használni a fejükben, meg a gondolkozásukban. Most a gyerekek gondolkodása a tanulásban sokszor olyan nehezen működik, hogy rosszul érzik magukat, mert csak erőltetik őket, hogy ők tanuljanak, pedig lehet hogy a tanár nem is tudja mindig rendesen, hogyan kellene a gyerekeket tanítani. /- A gyerekek sokkal jobban tanulnak a játékkal meg a beszélgetéssel. Hogy ha jobban odafigyelnek rájuk, és nem csak irányítgatják és erőltetik az érzéseiket. Ezt szerintem a tudósoknak is tudnia kell, de akkor meg miért nem mutatják meg és tanítják meg erre a tanárokat és a szülőket? Mert azok az emberek akik bűnözők, meg gyilkosok, meg háborúznak, azok biztosan azért nem viselkednek rendesen, mert rosszul bántak velük amikor gyerekek voltak. /- Miért nem figyelnek rá jobban a felnőttek hogyan jobb nekünk? Ők sokkal rosszabb dolgokat is csinálnak, mint mi. Akkor mért ők mondják meg azt, hogy milyenek legyünk? Mér' nem beszélgetnek velünk..., aaa... véleményünkről? Ahogy most te velem."

560 000 példányban népszerűsítő ismeretterjesztés:

Idézet a Találkozások magazin (a Westel Rt. folyóirata), 1999. február: Neudl Erika - Az ész és az érzelem című írásából.

"Az elmúlt három-négy évben amerikai pszichológusok azzal lepték meg a nagyközönséget, hogy kijelentették: eddigi intelligencia fogalmunk téves, hiányos, egyoldalú. Az a fajta intelligencia-felfogás, amely kizárólag az 'okossághoz' kötődik és ezen belül jelentős mértékben a szóbeliséghez, máig megszabja, hogy az iskolák, munkahelyek milyen célokat tűznek ki maguk elé, mit tartanak fontosnak, mit fejlesztenek. ...Csakhamar nyilvánvalóvá vált: az intelligenciához más képességeknek is csatlakozniuk kell. ...Ekkor keletkezett egy új fogalom az emocionális intelligencia, az EQ. Mindinkább bebizonyosodik, hogy a szigorúan racionális döntések súlyos tévedésekhez vezetnek,... Egyedül az értelem és érzelem közötti kapcsolat vezethet helyes ítéletre. ...Az intelligenciák sokfélesége című könyvében Howard Gardner professzor fellazítja azt a merev intelligencia fogalmat, amely elsősorban matematikai (logikai és verbális) képességekre épül, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a művészi, az érzelmi és szociális képességek ugyanilyen fontosságúak. ...Így kaphatunk magyarázatot azokra a történetekre, amikor iskolában alig vagy rosszul teljesítő emberek valamiféle komplex, titokzatosnak tűnő tulajdonság birtokában sikeres és/vagy gazdag emberré válnak. ...A rossz tanuló, aki jól boldogul az életben, kitartó az álmai megvalósításában, és olyan ösvényekre lép, amelyekről rációval, ésszel, logikával, tudománnyal megáldott barátai kiszámítják, ... hogy minden bizonnyal járhatatlan. S egy elágazás után ... mégis a csúcsra visz az út. ...Az emocionális intelligencia olyan képességeket foglal magába, mint önmagunk motiválásának képessége, a csapások és frusztrációk ellenére, a hatások ellenőrzése, az elégedettség későbbre halasztásának képessége, hogy szabályozzuk hangulatunkat, és nem engedjük, hogy az elkeseredés megváltoztassa szellemi képességeinket, továbbá az empátia és remény. - Az érzelmek, még ha nem akarjuk is meghallgatni az intuíció, vagyis a megérzés üzeneteit, előbb-utóbb átveszi a hatalmat az észtől. ...Vizsgálatok, elemzések, kutatások százai kezdik igazolni azt a tényt, hogy szinte minden döntés mögött, mint motiváció ott rejtőzik az érzelem. ...Az érzéseket tehát nem lehet elválasztani a gondolatoktól. ...Véletlen balesetek mutatnak rá arra, hogy annak, akinek agyában megsérül az a terület, amely az érzelmekért felelős, nem működik, összeomlik az élete. Pedig a gondolkodás tisztasága, az értelem, a logika ott marad, ... de - úgy tűnik - nem elég. ...- az iskola e szerint a gondolatmenet szerint éppannyira ingatag intézmény, mint amennyire az IQ-intelligencia, amely oly szorosan kötődik az ott tanultakhoz... Hasznos olvasmányok: Antonio R. Damasio - Descartes tévedése, Howard Gardner - Az intelligenciák sokfélesége, Daniel Goleman - Emocionális intelligencia."

Hová jutottunk el mára?

Hámori József agykutató az iskolai tanulásról (2001. március 4. vasárnap, 8h15' Petőfi Rádió.), idézet: "Az általános és a középiskolákban tanultaknak a 90%-át elfelejtjük. A felnőtt korban új dolgokat kell megtanulnunk, és ezért az agyunkban 'szükség van a helyre'. Az iskola legfontosabb feladata a mai világban az (volna - mondom én), hogy tanulni tanítson." Az önálló, szabad gondolkodásra. Ma evvel a "tanulni tanítás"-sal ellentétesen, az iskolákban szinte kizárólag csak a lexikális tudás elvárását fokozzák és erőltetik, haszontalanul, feleslegesen. Már felmérhetetlen károkat okozva ezzel, a gyermekek szabad asszociációs és önálló gondolkodási képességeinek az értelem-fejlődésében.

Ugyancsak a lexikális ismeretek szükségességének a minimalitására, és a szabadon gondolkodva képzés feltételének, a tanulásban alapvetően meghatározó fontosságára hívták fel a figyelmet, és mutattak rá példát az életükben olyan kvalitású tudósok, mint Albert Einstein és Szilárd Leo. Szent-Györgyi Albert csak sok évtizeddel utánuk, viszont már 30 évvel ezelőtt leírta, hogy: minden tanulás alapja a gondolkodni tudás (érzelmi) szabadsága, és nem a lexikális memória. A (...)-es kiegészítést én fűztem hozzá.

A pedagógiai szakma mégis mindmáig őrizgeti a hozzá nem értő tudatlanságának dogmatikus hagyományát azzal, hogy a tanítást elsősorban és sokszor kizárólag a "tudás elraktározását megkövetelő" feladatnak tekinti. Ez a látásmód persze a gyermekektől követeli meg a teljesítményt, miközben a tanítók magasabb minőségi felkészültségű feladatairól megfeledkezik.

A 10 éves kor alatti gyermekek több mint 50%-ának az intellektuális képességei jobbak, az őket tanító tanárok 50%-ának a szellemi adottságainál. Ez pontosan annyit jelent, hogy a 10 éves kor alatti gyermekek nagyobb részének az értelmi képességei a tanulásban, és a kreatív eredmény alkotásban jobbak annál, mint amire az őket tanító tanárok nagy része képes. Egyszerűen fogalmazva: számottevően - önhibájukon kívül hiányosan képzett, felkészületlen - "buta" tanárokkal kísérelünk meg képezni, jelentősen - természetes adottságaikból következően - "okos" szellemi lehetőségekkel bíró gyermekeket. Ez a felkészületlenül kísérletező pedagógiai helyzet, a szélsőségesen, az egyoldalúan tudatos szellemi elvárásaival, olyan érzelmi kényszerhelyzetet jelent a gyermekek számára, amely a 10 éves kor után egyre nyilvánvalóbban degenerálja, lerontja, sematizálja, tehát károsítja a gyermekek érzelmi intellektuális képességeit. A gyermekeket nevelő szülők átlaga pedig ennél még rosszabb "eredményt", valójában következményeket mutat egy ilyen összehasonlításban.

Mit tanít egy példa, ha az interjú alanya őszinte szakember?

Idézet: "Beszélgetés Freund Tamás agykutatóval. (Új ember, katolikus hetilap. 2001. április 15-22. LVII. évf. 15-16. 6. oldal, fórum.) A tudomány doktora, 1998 óta a Tudományos Akadémia levelező tagja. A szélesebb ismertséget a tavaly elnyert Bolyai-díj hozta meg számára. /Freund Tamás - ...kiváló kémiatanárom volt, Keller Antal. Minden kémia törvényhez mondott egy viccet, így könnyen és gyorsan megtanultuk azokat. (Játékos érzelmi motiváció.) Édesanyám egy vegyipari kutatóintézetben volt laboratóriumi asszisztens, ahol nyári diákmunkán én is megfordultam. A raktárból elcsenegetett vegyszerekkel otthon én is kísérletezgettem, és közben tanulmányi versenyeket is nyertem. (A szabad döntéssel választható érzelmi indíttatás példája.) Hétéves koromtól klarinétoztam már, de sokáig inkább csak a zeneiskola mellé jártam. Aztán láttam egy filmet Benny Goodman életéről, ami teljesen magával ragadott. (A játékos és a zenei érzelmi motiváció együttes képzésének revelatív hatása, mely' minőséggazdag emocionális agyműködési hátteret képezve kondicionál.) Az agykutatás iránti kifejezett érdeklődésemet a harmadik gimnáziumban használt tankönyvnek köszönhetem, amelyet ... Hámori József írt, aki Szentágothai János tanítványa volt és az ő ábráit használta illusztrációként. Gyönyörű színes képeken láttam az idegsejtek bonyolult kapcsolódásait, ezek nagyon megragadták a fantáziámat, és eldöntöttem, hogy én is ezzel fogok foglalkozni. (Vizuális érzelmi motiváció.) /Kipke Tamás riporter - A tudomány felértékelődésének örülnünk kell. De nem lehet ennek negatív hatása is a közoktatásra? Hetedik és kilencedik osztályos gyerekeim a természettudományos tárgyak keretében olyasmit tanulnak, amikkel mi csak a főiskolán foglalkoztunk... /Freund Tamás - Nem szerencsés tendencia ez. Azt vallom, hogy középiskolában nem az a fontos, hogy a diákoknak megtanítsák az egyetemi tananyagot, hanem, hogy érzelem-(!)-gazdaggá, kiegyensúlyozottá, emberséges emberré neveljék őket. Ezt a tanulás és emlékezet mechanizmusait vizsgáló agykutatóként is hangsúlyozom. Bármilyen külső ismeretanyagot ugyanis úgy tudunk tartósan megjegyezni, ha belső világunkból származó információkkal társítjuk azokat. Ez a belső világ érzelmi (!), motivációs (!) információ-tartalmakat is jelent, meg az évezredes emberi hagyományokat, mint erkölcs, vallás. Ezekkel társulva tudnak a külső információk olyan agyi régiókba elraktározódni, amelyekből a kreativitás táplálkozik. Igazán kreatív emberek azok lesznek, akiknek gazdag az érzelemviláguk. Ennek gazdagítása pedig nagyjából a középiskolás kor végéig tart, és nagyon fontos része a művészeti nevelés. A fogékonyságot, a nyitottságot kell megszerezni a középiskolában, aztán az egyetemen jöhet a tudomány."
A (...)-es kiegészítéseket én fűztem hozzá.

Ma már ezeknél a "hétköznapian esetleges" érzelmi részleteknél sokkal árnyaltabb minőségű, komplexebben pozitív, és érzelmileg alapvetőbben megerősítő motivációs szakismeretek állnak a rendelkezésünkre. Tudományosan sokszorosan igazolt és sokéves elméleti, terápiás, módszertani és fejlesztve képző ismeretek kutatási eredményeinek a formájában. Ezekkel olyan hatékonyan egészségmegőrző képzési eredmények érhetők el, amelyeket a mai átlagos felkészültségű pedagógusok sajnos elképzelni sem tudnak. A megvalósításukra pedig csak részben, komolyan felülvizsgált és ellenőrzött továbbképzés teljesítése után válhatnak képessé.

Miért jó tanuló a jó tanuló, és miért rossz tanuló a rossz tanuló?

(Idézet az önálló feladatmegoldás tanításának egy példa részletéből.
- A KÉRDÉSMOTIVÁCIÓ.)

"A tanítás szerinted annyi, mint elmondani, elmagyarázni valamit?

A tanításhoz elegendő csupán megkövetelni, kierőszakolni a gyerek passzív figyelmét?

A tanításhoz nem elsődlegesen fontos talán az érdeklődés felkeltése?

Hogyan lehet beindítani, aktivizálni a gyermek önálló gondolatait, saját tudását?

Most én dolgoztatom a te gondolataidat?

És hogyan teszem?

Eddig talán nem kérdéseket tettem fel?

Mire ad lehetőséget, mit tesz lehetővé a kérdés?

Ad szabad döntési lehetőséget a kérdés?

Eldöntheted, hogy válaszolsz-e rá, és hogy azt hogyan teszed?

A tanítás, egyenlő a szabadon döntő érdeklődés önálló gondolatait, munkára serkentő környezet kondicionáló hatásával."

Az iskolában szinte kizárólag az úgynevezett tudatos, tehát magyarázós, számítgatós és szóban raktározós tudás használatát várják el a gyerekektől. Evvel az agyunkban egy olyan picike rész van csupán elfoglalva, mint (gyakorlatban szemléltető példa) egy "gyümölcs héja".

Ott van viszont (folytatva a gyakorlati példát) a "gyümölcs lényege", ha lekopasztjuk a héját. Ami az agyunkban a szellemi működésünk nagyobbik részét mutatja, az úgynevezett emocionális részt. Tehát az érző, érzékelő, képekben, élményekben raktározó, az átélt tudásból tanuló, érzelmi intellektusú agyi részünk. Ennek az értelemrészünknek az érzelmi képzésével, az iskolában sokszor egyáltalán nem, vagy rosszul, helytelenül, szegényesen, hiányosan, háttérbe szorítottan, másodlagosan foglalkoznak. Pedig az agyunk működésében, ennek a két képességünknek az arányai (a gyakorlati példánk gyümölcsének a héja, a kisebb, a tudatos szellemi rész; a csupasz gyümölcs pedig a nagyobb, az emocionális szellemi rész) láthatóan jól megmutatják azt, hogy mire kellene nagyobb figyelmet fordítanunk a nevelés és az oktatás során.

Az oktatás tehát ma a képességeink nagyobb, érzelmi részét kirekeszti. Csak azokat a gyerekeket jutalmazzuk a tanítás közben, akiknek megfelel a "magyarázós, számítgatós és szóban raktározós" oktatás. Ez olyan feltétele a mai oktatásnak, mint hogy ha aszerint kapna valaki jobb jegyet, hogy megfelel-e a pl. szőke, kék szemű és fehér bőrű feltételeknek. A tanítók sajnos ma olyan fogyatékosan vannak felkészítve, hogy csak a magyarázós, számítgatós és szóban raktározós ("szőke, kék szemű és fehér bőrű") képességnek megfelelni tudó gyerekeket tudják jól tanítani. Akikről előre tudható, hogy ők csak a gyerekek kisebb része. Ilyen feltételek mellett a gyermekek nagyobb része, olyan hátránnyal indul a mai iskolai oktatás rendszerében, akiket mintegy intellektuális "rasszként" szelektálunk, és eleve elrendelt módon, másodrangú embereknek tekintünk a képzésük szélsőségesen irreális (tudatos) elvárásai során. Ez hát a meghatározó különbség a rossz és a jó tanulók között. Pedig...

...az inkább érző, érzékelő, képekben, élményekben raktározó, az átélt tudásból tanulni tudó, meghatározóan érzelmileg fogékony gyerekek, ugyanolyan jó tanulási teljesítményre képesek, mint a ma úgynevezett "jó tanulók". Csak ehhez a számukra szükséges érzelmi képzést biztosító, a mai átlagnál sokkal jobban felkészült tudású oktatókra és nevelőkre volna szükségük.

Ez a ma elmaradottan káros, érzelmileg minden gyermek számára kóros oktatási és nevelési helyzet okozza a felnövő gyermekek narkotizálódását, továbbá az érzelmi, elmekórtani és idegrendszeri betegségeink nagy részét.