168 óra c. újság kritikája a LÉLEKfák kiállitásról

Lélekfák

Ha mostanában az Articsóka étterembe veti önöket a sors, ne csodálkozzanak, ha azt tapasztalják, hogy amerre a szemük ellát, fákat látnak mindenütt: a bejáratnál, a falakon, az átjáróban és az asztalok között.

A dolog nem véletlen - kiállítási tér (is) lett az Articsókából. (Ez már önmagában is nagy truváj, valljuk be.) "Lélekfák" - ez a kiállítás címe, melyet az alcím jobbára megmagyaráz, imigyen: pszichológia a művészet eszközével.

Neudl Erika, a kiállítás megálmodója és megvalósítója a megnyitón (ahol, közbevetőleg, többen voltak, mint egy bajnoki futballmérkőzésen, így aztán nemigen láthattuk az erdőtől a fát) elmagyarázta nekünk, pszichológiában járatlan halandóknak, hogy nem véletlenül a fa az egyik legősibb, legfontosabb, legegyértelműbb és legbonyolultabb szimbóluma az emberiségnek, ősi művészeti toposz is egyben, lásd Biblia (speciel ezt, vetem közbe, Agárdi Tamás mondotta megnyitójában), és hogy a faábrázolásokat régóta használja a lélekgyógyász is, lelkünk titkos rekeszeit megismerendő. Mert ahogy mi fát rajzolunk, nem rajzol úgy senki (fát): nincs két ember, aki egyformán vezetné ceruzáját ilyenkor. És alkotásunk nyomán feltárul a pszichológus előtt teljes belső világunk. Fánk gyökerei múltunkról, törzse jelenünkről, lombkoronája (ha van egyáltalán) jövőnkről vall, és beszél minden egyes ág, minden egyes levél, minden odú, minden mozdulat.

Na, gondoltam magamban a megnyitó végén, akkor most frissen szerzett tudásommal vértezetten veszem szemügyre a kiállított műalkotásokat - implicite művészeket. Meg is tettem, és mondhatom, szórakoztató perceket szereztem magamnak, míg elálldogáltam Mácsai István rajza, Ács György, Csáki Lajos, Pável Zoltán, Z. Szabó Zoltán festményei, Czékmány Vera kerámiái, Nagy Roland drótjai, Rigó Róbert fotói, Seregi György kovácsoltvasai (egy igazi fakovács, gondolják el) előtt: gondolván így ezt meg azt az alkotókról. Hanem amikor megláttam Guba Ági virágkötő csodálatos növénykölteményét (az aztán igazán a fa, pedig mindenből van, csak abból nem), akkor irigykedtem igazán. Aki ilyen világot tud álmodni maga köré, gondoltam, annak nemcsak az alkotáshoz van nagy-nagy tehetsége, hanem az élethez is.

Az pedig ritka, nagyon.